Letölthető júniusi tervező naptár

  • Post category:Blog

Segítség a vállalkozói időbeosztáshoz.

Micsoda hónapok vannak mögöttünk! Te hogy töltötted az elmúlt időszakot? Homeoffice-ban? Fejlesztettél, alakítottál, vagy túléltél és úsztál az árral? Bárhogy is, most újra előtérbe kerülhet a tervezés.

Ehhez nyújtok egy kis segítséget.

Ez egy régebbi bejegyzés. Az aktuális, friss letölthető naptárt a következő módon éred el:

Most letöltheted a júniusi tervező naptárt!

júniusi naptár

Te használsz nyomtatott naptárt?

Akkor szeretni fogod ezt letölthető tervezőt.

Ezúttal szakítottam az eddigi hónapokban használt stílussal. Most nem absztrakt ábrák fogadnak az általános kék színnel, hanem egy pasztellre halványított, virágos kép. Talán meglepő a láblécen található felirat. Nos, ez a másik oldalamhoz kötődik, ahol kreatív írással kapcsolatos ötleteket, saját szerzésű meséket osztok meg.

Továbbra is ajánlom az éves tervező letöltését is. Ha már megvan, akkor érdemes kitölteni, ha pedig még most osztod be az éves terveidet, akkor különösen örülni fogsz ennek a megoldásnak.

Ami pedig a június havi tervezőt illeti: használjátok örömmel!

(Ingyenes- és előfizetői tagsággal is letölthető tartalom.)
– Van kérdésed a tagsági formákkal kapcsolatban? Keress nyugodtan! –

A további tartalom megtekintéséhez be kell jelentkeznie. Kérjük . Még nem előfizető? Csatlakozzon hozzánk!

Tovább olvasom...Letölthető júniusi tervező naptár
Bővebben a cikkről Facebook hirdetés és ÁFA – rád is vonatkozik!
Minden alanyi adómentes adózó ÁFA alany, de nem minden ÁFA alany alanyi adómentes

Facebook hirdetés és ÁFA – rád is vonatkozik!

Facebook hirdetések után fizetendő ÁFA fizetési kisokos - alanyi adómenteseknek is Kelemen-Rácskai Ágnes vendégcikke Cégként feladott hirdetéseket futtatsz a Facebookon és a hirdetési költségek után még nem fizettél ÁFA-t?Alanyi adómentes…

Tovább olvasom...Facebook hirdetés és ÁFA – rád is vonatkozik!

Letölthető márciusi tervező naptár

  • Post category:Blog

Segítség a vállalkozói időbeosztáshoz.

Kis késéssel, de itt a márciusi tervező naptár. Végre itt a tavasz, frissen lehet nekilátni a készülődésnek, az új tervek megvalósításának.

Ehhez nyújtok egy kis segítséget.

Ez egy régebbi bejegyzés. Az aktuális, friss letölthető naptárt a következő módon éred el:

Most letöltheted a márciusi tervező naptárt!

márciusi tervező

Te használsz nyomtatott naptárt?

Akkor szeretni fogod ezt letölthető tervezőt.

Azt hiszem végre kezdem megtalálni az év Pantone színének, a klasszikus kéknek a helyét. A naptár stílusa marad az absztrakt, de egy picit több zöld, egy picit több rózsaszín, egy picit több növény fért már bele a márciusi témába. Kérlek, oszd meg velem hozzászólásban, ha neked is tetszik! Már alig várom a többi tavaszi hónapot, hogy tovább játszhassak a színekkel!

Továbbra is ajánlom az éves tervező letöltését is. Ha már megvan, akkor érdemes kitölteni, ha pedig még most osztod be az éves terveidet, akkor különösen örülni fogsz ennek a megoldásnak.

Ami pedig a márciusi havi tervezőt illeti: használjátok örömmel!

(Ingyenes- és előfizetői tagsággal is letölthető tartalom.)
– Van kérdésed a tagsági formákkal kapcsolatban? Keress nyugodtan! –

A további tartalom megtekintéséhez be kell jelentkeznie. Kérjük . Még nem előfizető? Csatlakozzon hozzánk!

Tovább olvasom...Letölthető márciusi tervező naptár

Letölthető februári tervező naptár

  • Post category:Blog

Segítség a vállalkozói időbeosztáshoz.

Februárban se maradtok tervező naptár nélkül. Érdekes, hogy szökőév van idén, így plusz egy nap adódik arra, hogy megvalósítsd a terveid.

Ehhez nyújtok egy kis segítséget.

Most letöltheted a februári tervező naptárt!

februrái tervező naptár

 

Te használsz nyomtatott naptárt?

Akkor szeretni fogod ezt letölthető tervezőt.

Stílusában a januárban elindított vonalhoz csatlakozik ez a naptár. Azaz a vonalas rajzok mögött absztrakt formák bújnak meg. Ami pedig a színeket illeti: továbbra is az év Pantone színével játszottam. Természetesen a fő hangsúly az egyszerű, letisztult formán, a naptár használhatóságán van.

Továbbra is ajánlom az éves tervező letöltését is. Ha már megvan, akkor érdemes kitölteni, ha pedig még most osztod be az éves terveidet, akkor különösen örülni fogsz ennek a megoldásnak.

Ami pedig a februári havi tervezőt illeti: használjátok örömmel!

(Ingyenes- és előfizetői tagsággal is letölthető tartalom.)
– Van kérdésed a tagsági formákkal kapcsolatban? Keress nyugodtan! –

A további tartalom megtekintéséhez be kell jelentkeznie. Kérjük . Még nem előfizető? Csatlakozzon hozzánk!

Tovább olvasom...Letölthető februári tervező naptár

Letölthető januári tervező naptár

  • Post category:Blog

Segítség a vállalkozói időbeosztáshoz.

Itt az új év, jönnek a húszas évek. Már készülsz a következő évre? Itt az ideje, hogy ütemezd a kampányaid!

Ehhez nyújtok egy kis segítséget.

Most letöltheted a januári tervező naptárt!

januári tervező naptár

 

Te használsz nyomtatott naptárt?

Akkor szeretni fogod ezt letölthető tervezőt.

Ha már ismered a korábbi tervező naptárakat, akkor láthatod, hogy most egy picit változtattam a stíluson. A 2020-as évben a terveim szerint inkább absztrakt, kicsit vonalrajzos lesz a háttér minden havi naptárlapnak. Azaz a korábbi, vízfesték mintától eltérek.

Érdemes megfigyelni a háttér színét, ez ugyanis az év Pantone színe. A 2020-as évre a Pantone egy klasszikus kék színt nevezett meg az év színének. Kicsit furcsa, nagyon erőteljes kék ez, ami akár „bilikékké” is változhat. Azonban azt hiszem, hogy megfelelő kiegészítőkkel jó alap lehet bármihez. Szép zölddel, arannyal, megfelelő színekkel jó hátteret képezhet bármilyen elképzeléshez. Még ismerekedek vele, próbálgatom, mihez hogyan passzol. Neked hogy tetszik?

Persze, ha tervezel, itt az ideje az egész évre meghatároznod, mikor mit szeretnél, mire helyezed a fókuszt. A napokban én is ezt csinálom, azaz az éves tervező lapot töltöm ki hétről hétre, illesztem össze a kampányok, események terveit. Nem egyszerű feladat, de azért lassan megbirkózom vele.

Ami pedig a januári havi tervezőt illeti: használjátok örömmel!

(Ingyenes- és előfizetői tagsággal is letölthető tartalom.)
– Van kérdésed a tagsági formákkal kapcsolatban? Keress nyugodtan! –

A további tartalom megtekintéséhez be kell jelentkeznie. Kérjük . Még nem előfizető? Csatlakozzon hozzánk!

Tovább olvasom...Letölthető januári tervező naptár

Mailerlite – a feliratkozóid

Segítség a hírlevélküldéshez, honlapkészítéshez.

Már megnéztük azt, hogy kisvállalkozóként milyen egyszerűen kezelheted a megrendeléseid egy űrlap segítségével. Azonban nem elég a megrendeléshez szükséges adatokat elkérned a leendő vásárlódtól. Tudnod kell azt is, hogy hol nézheted meg ezeket az adatokat.

A korábbiakban a MailerLite adatbekérőjét mutattattam be. Ha még nem ismered, akkor nézd meg a linkre kattintva ezt a nagyszerű hírlevélküldő-rendszert.
Kattints ide: MailerLite

Az elkészített adatlapokat tehát elhelyezheted a honlapodon könnyedén. Ezek után az űrlappal tudod bekérni a megrendelők adatait. Az előre beállított hírlevél-sorozat pedig végzi a dolgát, elküldi a fizetési információkat, egyszerűen segít a megrendelés lebonyolításában.

De mi történik akkor, ha beérkezik a bankodba a befizetés? Honnan fogod látni a számlához szükséges adatokat? Hová kell eljuttatni a megrendelt terméket?

Természetesen a megoldás az, hogy a feliratkozók adatait megnézed a MailerLite rendszerében.

WEBOLDAL GYORSÍTÁS EBOOK
4 lépcsős akcióterv
Ezért jelensz majd meg jobban a keresőben
(és a látogatók is imádni fogják)

Előforult már veled, hogy egy hírlevél-olvasód közvetlenül neked írt e-mailt, amiben azt kérte, hogy ne küldj neki több e-mailt? Velem ritkán esik meg, hiszen minden e-mail alján ott van a leiratkozási link. Tényleg, egy kattintással bárki leiratkozhat. Azonban mindig akad egy-egy személy, aki nem találja meg ezt a gombot, vagy valami más okból e-mailben közli, hogy már nem szeretne több hírlevelet kapni. Természetesen a GDPR alapján nem csak a törlésükre, hanem minden adatuk teljes elfelejtésére is joguk van a magánszemélyeknek. Erre több megoldást is kínál a MailerLite.

Érdekes eset az is, amikor valaki nem egy feliratkoztató űrlapon keresztül adja meg az adatait. Megmutatom, hogyan tudsz „kézzel” hozzáadni új feliratkozókat a listáidhoz, vagy hogy hol tudod őket akár egy Excel (vagy csv) fájlból beilleszteni a rendszerbe.

Még valamiről érdemes tudnod: a MailerLite, mint minden hírlevél-küldő rendszer, tartalmaz alapértelmezett mezőket. Ezek közül választhatsz, ha egy űrlapot állítasz össze. Könnyedén, egy-egy kattintással. Azonban van olyan eset, hogy ezek a mezők nem bizonyulnak elegendőnek. Ilyenkor szükséges lehet plusz adatok bekérése. Hogy hogyan adhatsz hozzá ilyen adatbekérő mezőket az űrlapokhoz?

Ebben a videóban ezt is bemutatom.

(Védett tartalom, olvasásához regisztráció és előfizetés szükséges!)

Ha szeretnéd, hogy a beállításokat én végezzem el, integráljam az oldaladra a levelező-rendszert, kérlek, írj a kreativ kukac talentummobile.hu címre.

A további tartalom megtekintéséhez be kell jelentkeznie. Kérjük . Még nem előfizető? Csatlakozzon hozzánk!

Tovább olvasom...Mailerlite – a feliratkozóid